Kicsit frusztrált, mikor beléptünk az Arénába és még félház sem volt, mi több: csak szállingózott a nép háromnegyed nyolckor, és a keverő magasságát épphogy csak elérték az erősen laza sorok.
Ennek okán viszonylag jó helyet sikerült foglalni, amely egyrészről jó kilátást és hangzást engedett, másrészt pedig szpottoltuk Csepregi Évát és Fellegi Ádámot, népes (neoton) famíliáik élén. Höhö.
(Korábban amúgy a büfénél még Závodi Janó bácsit is szpottoltuk, de ebben nem volt semmi meglepő se.)
A koncert egy közepesen erős vizuál-cuccal kezdődött, majd feljött a színpadra a hat tagú zenekar (Brian May, Rogert Taylor, Paul Rodgers meg három egészen kitűnő session-zenész) és belecsapott a Hammer To Fall-ba.
A hangzás erős volt, a dal jól szólt, de mégis valami hiányzott. Pár perc elteltével meg is tudtam fogalmazni: rozsdásak voltak az urak, mintha most keltek volna csak ki a jó meleg buszból.
A Tie Your Mother Down-nál már az is kiderült számomra, hogy erős spórolásban is vannak a sztárok, ugyanis a bitangerős, magas és nehéz vokálokat a három sessionmuzsikus tolta. Nem gond, mondom, biztos tartalékolnak a buli hátralevő részére és nem kell az első tíz percben kilőni minden töltényt, mikor már hatvan fele amúgy sem terem sok belőle.
Igazam lett, de ezt majd később.
A következő említésre méltó dolog az volt, mikor Dr. Brian May a kifutó elejére battyogott egy akugitárral és a Seagull-ból átkötötte a Tavaszi szél c. Queen klasszikust, amit ez esetben Freddie híján a közönség adott elő párás szemmel. Ilyenkor derül ki, hogy attól, hogy valami atom gejl és giccs, még lehet szép.
Lassan közben a kifutóra sorakozott az egész csapat a '39 kedvvért, majd Roger Taylort otthagyták az elektromos nagybőgővel felszerelkezett basszusgitárossal és olyan szólót adtak elő, hogy a fal pedig a másikat.
Nagybőgőn dobverővel, Under Pressure + Another One Bites the Dust.
Páncél.
Mindenezeket követően egy kizárólag egy darab lábdobon megkezdett dobszóló közben (sic!) Roger Taylor előtt összepakoltak egy komplett szerkót (kizárólag URH-s mikikkel) amin előbb egy szólót adott elő (Taylor "belőtte a cuccot", Balázs kedvvért) hogy aztán majd nagy belemelegedésében elénekelje a szerkó mögül (az amúgy általa írt) A Kind Of Magic-et. Annyira tolta, hogy olyan lette a feje, mint Aczél Endrének, mikor Áder Jánost faggatta a Napkeltében.
Nagyjából a koncert ezen pontján szűnt meg a spórolás az energiákkal. Lehet hogy otthon a ködös albionban mondta nekik a háziorvos, hogy "fiúk az erőtök harminchét percre elegendő, tessék ezt jól beosztani".
A kifutós blokk levezetéseképp nyomtak egy Say It's Not True-t, ami engem menthetetlenül emlékeztet továbbra is John Lennon Say It Is Christmas-ére, de mindegy is. Erős blokk volt.
Ismét egy nem annyira érdekes (v.ö.: unalmas) rész következett (Bad Company, We Believe), hogy elérkezzünk a koncert (számomra legalábbis) legszebb pontjához, a végeláthatatlan gitárszólóba ültetett Bijou és Last Horizon tételekhez. Ilyen iszonyú erős gitársoundot én még csak Satriani-tól hallottam. Olyan gyönyörű volt, hogy ismét megbántam, hogy sose tanultam meg becsületesen gitározni.
A hosszú tapsot követően a zenekar a Slágerrádióra hangolt, mert következett a Crazy Little Thing Called Love, a The Show Must Go On és a Bohemian Rhapsody, amit Freddie kezdett videóról és a zenekar élőben kísért. Igazi hatásvadász jelenet volt, és a hatás sem maradt el, lett ottan sok torokban gombóc.
A rövid búcsút követően a ráadásban volt egy új nóta, illetve a Free-klasszikus All Right Now és a We Are The Champions a stílusos és jól kiszámítható befejezés érdekében.
Good job, mates, well done. De tényleg.
Azóta röpködik persze a fika a neten (persze megint honnan: stop+index, a kibaszottulmindenhezértők), hogy ez mennyire uuunalmas volt és hogy Freddie mennyire hiányzik és hogy ez már nem is Queen.
Hát akkor sorjában: baromira nem volt unalmas koncert, sőt a két (említett) részt leszámítva kifejezetten lendületes és profi show volt három a karrierje csúcsán túl lévő rock-legendától és session-havaraiktől.
Igen, Freddie hiányzik, de Freddie meghalt, ennek okán nem énekelhet a Queenben, amit én is sajnálok, de aki Freddie-t akar, az hallgasson CD-n és kazettán, nézzen VHS-t és DVD-t. Ez egy élő buli volt, ahol az égészen kiváló karban lévő Paul Rodgers énekelt.
És igen: ez a Queen és Paul Rodgers, ahogy magukat hívják, ugyanis, ha Roger Taylor és Brian May egy bármilyen zenekarról azt állítja, hogy az a Queen, mert ők játszanak benne és Queen dalokat játszanak (amik egy jelentős részét, amúgy ők maguk írták), akkor el kell fogadni és úgy kell hívni őket, hogy Queen. Mert jogukban áll.
És jól is teszik.
Setlist: (brianmay.com)
Intro (Cosmos Rocks)
Hammer To Fall
Tie Your Mother Down
Fat Bottomed Girls
Another One Bites The Dust
I Want It All
I Want To Break Free
C-lebrity
Surfs Up...Schools Out
Seagull
Tavszi Szel
Love Of My Life
'39
Bass Solo incl Under Pressure/Another One Bites The Dust
Drum Solo
I'm In Love With My Car
A Kind Of Magic
Say It's Not True
Bad Company
We Believe
Guitar Solo
Bijou
Last Horizon
Radio Ga Ga
Crazy Little Thing Called Love
The Show Must Go On
Bohemian Rhapsody
Encores:
Cosmos Rockin'
All Right Now
We Will Rock You
We Are The Champions
God Save The Queen
Notes: 139 Minutes
Tavszi Szel, done by Brian just before Love Of My Life. New visuals for Bohemian Rhapsody, but no visuals for Cosmos Rockin'.
